Emlékek, miket soha sem feledek (Kai)

2011. december utolsó napját írtuk, mikor minden megváltozott. Olyan fordulatot vett az életem, melyre álmomban sem számítottam volna. A "nagy Jongin" nem volt tisztában az érzéseivel.

Az újévet ünnepeltük pár barátommal, akik nem voltak az EXO tagjai. Furcsa is volt, hogy nem valami nagyszabású bulin kellett megjelennem, hanem azokkal lehettem, akik tényleg közel álltak hozzám. Már előre tudtam, hogy kik lesznek ott az este, de mégsem voltam elégedett. Hiányzott valami, vagy inkább valaki. Szükségem volt egy lányra is aznap este. Nem kell félreérteni, nem akartam semmi rosszat, egy éjszakás kalandot, vagy ilyesmit, egyszerűen csak hiányzott az estéről. Felhívtam _______-t, aki barátnőivel töltötte az utolsó napot az évben. Valahogyan át akartam csalogatni, de egyedül nem akart a sok pasi közé jönni, így  két barátnőjét, Grace-t és Ria-t is hozta magával. Hosszas huzavona után végül taxit küldtünk értük, amit persze mi fizettünk. Mindent megért az, hogy ők is velünk bulizhassanak.
Mire megérkeztek, már megalapoztuk a hangulatot pár felessel és egyéb kedvcsináló italokkal, no meg persze pizzával. Igazi újévi kaja. Ahogyan láttam, ők sem voltak már annyira szomjasak, mint alapállapotban szoktak, de mindenkivel lehetett beszélni.
Ahogy telt-múlt az idő, egyre többet itattam ________-t. Nem is értem miért, csak azt akartam, hogy hasonló hangulatban legyünk végig. A legjobb barátnője, Grace világosított fel a buli eleje felé, hogy _______-nak/nek barátja van. Kicsit meginogtam, aztán úgy voltam vele, hogy úgysem tesz olyat, amit megbánna, hiszen önállóan is képes gondolkodni és cselekedni. Nem féltettem, mert bár fiatal, mégis érett lányról van szó. Ria és Grace elég hamar megfeledkeztek a külvilágról. Ketten elvoltak egymással, közösen kísérgették egymást mindenhova, ami azért volt jó, mert a harmadik személy _______ lett, aki nem ütötte ki magát még attól a töménytelen mennyiségű alkoholtól sem, amit megitattam vele. Mikor már mindketten kellően boldogok lettünk a szeszes italoktól, furcsa dolgok kezdődtek.
Először csak egymás mellett ültünk, majd feküdtünk, miközben a többiek szórakoztak. Éjfél előtt a vállamon vittem le a kertbe, pedig minden gond nélkül tudott volna közlekedni. Elég sokat voltunk kettesben, amit a többiek meg is jegyeztek egy-egy beszólással, mint például ______-nak/nek barátja van, nem tudtad Kai? Hogyne tudtam volna. Ez volt számomra az egyetlen zavaró tényező. Nem tudom eldönteni a mai napig sem, hogy aznap megtetszett, vagy csak az italok hatása, de valami volt köztünk.
Éjfél után nem sokkal csörgött a telefonja. A barátja hívta, aki boldog új évet akart kívánni az ő kis egyetlenének. ______ kiment a konyhába telefonálni, mire én is utánaeredtem. Elkezdtem beszélni hozzá, hátha megzavarom a kis csevejt. Sikerült is, mert a végére az alkoholtól és az én süketelésemtől egy épkézláb mondatot nem tudott kinyögni. Legnagyobb meglepetésemre, csak nevetett ezen, mégis falhoz tolt és kezével befogta a számat. Ismét visszatért az óvodás énem, és megnyalogattam a kezét, mire hangosan felkiáltott. Ne nyalogass már! Ezt persze a vonal másik végén lévő barátja is hallotta, aki csak annyit mondott, Bízom benned. Közben finoman harapdálni kezdtem áldozatomat, így kénytelen volt rövidre fogni a beszélgetést, ami nem is igazából zavarta.
Hajnalban filmet kezdtünk nézni, mikor már kezdett leülni a buli. _______ a kanapén foglalt helyet, egyedül. Megkérdeztem, hogy oda ülhetek-e, mire nyilvánvaló igennel felelt. A film közben fejét vállamra döntöttem, átkaroltam és ujjaival kezdtem játszadozni. Kezét simogattam és pár pillanatra össze-összekulcsoltam az ujjaimat az  övéivel. Látszólag ez a dolog kicsit sem zavarta, sőt, talán élvezte is ezt a gyermeteg játékot.
A kora reggeli órákban együtt taxiztunk haza, egészen Grace házáig. Mivel nem laktam túl messze tőle, így kicsit még bementem hozzájuk. Ria nem maradt sokáig, kicsit összeszedte magát, majd hazaindult józanodni, így hárman maradtunk. A hatalmas ágyon lazán elfértünk, így próbáltunk kicsit regenerálódni. Természetesen én ___________ mellett voltam, akit vagy magamhoz húztam vagy épp a kezemen feküdt. Gondolhat bárki bármit, szerintem nem szerette a barátját igazán. Pár nappal később beigazolódott a gyanúm, ugyanis szakított a pasival, de ennek már fél éve.
Mostanában egy héten legalább egyszer összefutunk Grace-nél, ami mindig máshogy sül el. Nem tudok megbirkózni az érzéssel. Igazából azt se tudom, hogy van-e valami, amit éreznem kéne. Egy biztos, nem az a szimpla haver, inkább valami más. Van, mikor sülve-főve együtt vagyunk, amikor tehetjük, és egy kisebb társaságba verbuválódva szeljük az éjszakákat az utcán, miközben apró célzásokat teszek _______ irányába, és ilyenkor bevillannak az újévi emlékek. Máskor viszont teljesen rideg vagyok vele és szarkasztikus. Bármit mond, belekötök, így inkább meg se szólal olyankor. Volt olyan is, hogy megríkattam, pedig ennyire nem akartam messzire menni.
Egyszerűen képtelen voltam dűlőre jutni azzal kapcsolatban, hogy hogyan is kéne bánnom vele. Olyan közös élményeink is voltak, melyeket sosem feledek el, mégis minden olyan bizonytalannak tűnt. Most már döntöttem. Döntöttem, és ezzel valószínűleg fájdalmat okozok neki, mert nem akarok semmi komolyat vele. Egy éjszakánál többre nem terveznék ______-val/vel, viszont ő enné többet érdemelne. Bűntudatom lenne utána, hogy csak otthagyom, mert érzem, hogy ő nem ezt akarná. Sokszor hisztis és nyafka, sőt, van, hogy túlpörög és kisebb dühkitörései is voltak már, de a fél év alatt olyan dolgokat is megtudtam róla, a lelkéről, melyek miatt könnyebben megértem a hangulatingadozásait.
Most itt ülünk egymással szemben, a nyári éjszaka holdfénye világít csak ránk. Társaságban vagyunk, így nem kell egymáshoz szólnunk, de én érzem, hogy legszívesebben millió dolgot a fejemhez vágna, amivel megbántottam, vagy a lelkébe tiportam ez idő alatt. Ő csak néz ki a fejéből, bámul maga elé és rám sem néz. Nem mondtam el neki, hogyan döntöttem, de mégis tudja már. Én próbálom jól érezni magam, de látom, hogy neki ez nem megy. Már nem az a felszabadult, vicces lány, akit megismertem. Lehet, hogy még nem igazán tudatosult bennem, de a szép emlékek már örökké csak emlékek maradnak, mert tönkretettem azt a lányt, aki régen volt. Hitegettem és ok nélkül is bántottam, mikor ő valószínűleg szeretett és mindent megbocsájtott. Összetörtem a szíve azon részét, amely képes volt feltétel nélkül, igazán szeretni. 

Nobody's perfect (Jiyong)

Teljesen átlagos nap a YG-nél. Semmi izgalmas nem történik. Már megszoktam a folytonos interjúkra mászkálást, így ez sem jelent különösebben nagy kihívást. Nem, ezzel nem azt mondom, hogy unom az egészet, csupán fáradt vagyok. Fél háromra volt megbeszélve az interjúm, így negyed háromkor már ott voltam a helyszínen. Szeretek pontos lenni.

- Annyeonghaseyo! -hajolt meg az újságíró hölgy- Shin Hyorin vagyok.

Igazából nem nevezhetném hölgynek, inkább fiatal nő. Huszonéves lehet.

- Annyeonghaseyo! - hajoltam meg én is- Kwon Jiyong.
- Remélem kezdhetjük. Egy mélyrehatóbb interjúról volt szó, szóval igyekszem nem túl indiszkrét dolgokat kérdezni, de van, amit muszáj. - szabadkozott előre.
- Rendben. Semmi gond, tudom mi a dolgod. Kezdjük, ha gondolod. - mondtam monoton hangon.
- Minden rendben van?
- Persze, semmi gond.
- Szóval...Idol vagy, ami tudjuk, hogy hatalmas öröm és kihívás is egyben. Tudsz így teljes életet élni?
- Nincs olyan sok idol, aki elmondhatná magáról itt, Koreában, hogy jó párkapcsolatban él, vagy hogy teljes az élete és boldog. Én boldog vagyok, de nem teljes az életem.
- Mi az, ami hiányzik belőle? Megvan a kihívás és a fényűző élet. Sok barát és nők. -na szép, eddig mindenki ezzel jött.
- Haha. Ez csak a látszat. Tudod, a kihívásban tényleg igazad van. Sokszor az kihívás, hogy kamerák és rajongók nélkül eljussak egyik interjúról a másikra. Ettől függetlenül a dalszerzés igazán fontos nekem. Ebben élhetem ki magam. Ha valamit el akarok mondani a világnak, azt a zenén keresztül teszem. A fényűző élet nem sokban segít. Nyilván nélküle nem élhetnél a divat iránti szenvedélyemnek, de sokszor szaladhat el miatta az emberrel a ló. Barátokat tekintve persze, vannak, de mostanában már csak a YG-ben dolgozókkal tartom a kapcsolatot. Sajnos nem mindig van időm a barátaimmal lenni és ezt sokan nem értik meg.
- Az utolsó dologról nem nyilatkoztál. Hiszen ott vannak a nők, akik döglenek érted, és rengeteg közül választhatnál, mégis úgy tudom, szingli vagy.
- Igen, nos régebben kiélveztem az egészet és szégyen vagy sem, sok egy éjszakás kalandba ugrottam fejest, mondván, ha jó a szex, majd kialakulhat valami. Ma már okosabb vagyok és tudom, hogy ez nem így működik. Ahhoz kölcsönös szimpátia kell, nem pedig rajongás. Mikor már régóta együtt vagy valakivel és annyira szereted, hogy mindent megadnál neki, az egy egészen másfajta rajongás. Sokan nem értik a különbséget.
- Tudom, mire gondolsz. Nem elég, hogy szeressenek, el kell érned egy olyan szintre, mikor képes vagy te is szeretni a párodat és elviselni, sőt élvezni, ha szeretnek. És ez nem egyszerű feladat.
- Pontosan erre gondoltam. - mosolyogtam.

Furcsa volt, hogy pár mondatomból rögtön leszűrte, hogy miről beszélek, mikor nem is ismerjük egymást. Először, mikor ezt mondtam T.O.P. barátomnak, ő sem értette meg, mire is akarok kilyukadni.

- Most egyszerre több millió lányban ébresztetted fel és oltottad is ki egyszerre a reményt.
- Nézd, nem fogom hitegetni őket. A megszállott rajongókat is ugyanúgy szeretem, mint a többit, hiszen ők éltetnek és ők képesek felemelni az egekig. Viszont azt nem tudom elképzelni, hogy egyszer az egyik legfanatikusabb rajongómmal kézen fogva tolom a babakocsit Szöul utcáin.
- Sokan nem látják ennek az egésznek az árnyoldalát. Milyen a mindennapjaidat kamerák kereszttüzében élni?
- Vicces. -lett egyre jobb kedvem- Van, amikor sportot űzök abból, hogy lerázzam a paparazzikat, bár szerencsére ez nem Amerika, így nem kell attól tartanom, hogy kínosabbnál kínosabb képek kerülnek napvilágra. Igazából, nem bánom, hogy annyira követnek, mert már megszoktam. Hibázom, ugyanúgy, mint a többi ember, és mikor erről tanúbizonyságot is teszek, boldog vagyok. Nem akarok egy olyan képet kialakítani magamról, ami nem én vagyok. Inkább lássák, hogy újra meg újra elbukom, majd felállok, minthogy azt lássák, hogy az, akit szeretnek, tökéletes. Nem vagyok az.
- Ha már a hibáknál tartunk. Akarva, akaratlanul is meg kell említsem a múltban történt kisebb-nagyobb ügyeidet. Tudom, hogy ez a múlt és ami volt, elmúlt, de mégis mély nyomot kellett hagyjanak benned azok az emlékek, amiket akkor szereztél. Gondolok itt a Japánban történt marijuana-s ügyre, vagy a Shine A Light nevet viselő koncerted után kerekedett botrányra, amikor a kiskorú rajongóid megrontásával vádoltak. Hogyan sikerült feldolgoznod a történteket?
- Nem volt egyszerű. Valóban nem. Mikor azt mondták, megrontom a fiatalságot, elgondolkoztam. Leültem és átgondoltam, hogy mit is csinálok jól és rosszul. Hogy jó úton haladok-e. Kicsit visszavonultam, írtam és próbáltam nem sokat szerepelni a nyilvánosság előtt. Aztán kaptam különböző leveleket a rajongóktól, miszerint nem kéne leállnom és rengeteget jelent nekik a zeném és az, amit csinálok. Ez akkor olyan mértékű lelki erőt adott, amivel tovább tudtam folytatni az egészet.
- Gondolom nem könnyű beszélned erről, de a családoddal úgy tudom, nagyon jó viszonyban vagy. Ők is segítenek ilyen esetekben talpra állni, döntést hozni?
- Természetesen igen. Édesanyámmal nagyon közel állunk egymáshoz, de sajnos nem vagyok olyan jó fia, mint amilyet érdemelne. Az lenne a minimum, hogy minden nap felhívom, és megköszönöm neki azt, hogy életet adott, felnevelt és a mai napig óv és vigyáz rám. Sajnos ez nem történik meg. Nagyon hiányzik, és szörnyű, hogy nem tud úgy részt venni az életemben, ahogyan szeretném. Emiatt sokszor bűntudatom van. Persze próbálok segíteni neki és amikor csak lehet beszélni vele, meglátogatni, de ez nem megy. Mindig azt mondja, hogy büszke rám és megérti, hogy nagyon sokat kell dolgoznom, de fáj, hogy ténylegesen nem tartozunk úgy össze, mint régen. Mindig számíthat rám és én is rá, de nem ugyanaz. - gyűltek könnyek a szemembe.
- Ne haragudj, nem akartalak ilyen helyzetbe hozni. Fejezzük be, jó? Nem kíméltelek, igazán sajnálom. - mentegetőzött.
- Semmi gond, ez a munkád és megértem. De tényleg nehéz. - törölgettem könnyeimet.

Úgy láttam, őt valóban érdekli, hogy min megyek keresztül és mit élek át egy ilyen beszélgetés alatt. Nem egyszerű erről beszélni, főleg, hogy mindenről kérdezett, amire nem vagyok büszke. A családra, a botrányaimra és a nőkkel való kapcsolatomra. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy mennyi hibám is van igazából.

- Tudom, nekem sem egyszerű, de sosem hittem volna, hogy mennyi terhet kell cipelned.
- Miért? Mi történt veled? Már ha nem vagyok indiszkrét.
- Ugyan, nem vagy az, de nem terhellek a saját problémáimmal. Van így is neked elég.
- Nem. Mondd el kérlek. Komolyan érdekel.
- Rendben. Hét éves korom óta anyával élek együtt, akivel sosem volt felhőtlen a viszonyunk. Folyton öltük egymást mindenért. Apám otthagyott minket, megcsalta anyát, és csak ritkán találkozott velem, mert az új nője tiltotta tőlem. Ő pedig nem állt ki azért, hogy tarthassa velem a kapcsolatot úgy, ahogyan kéne, nem állt ki értem. Aztán az első kapcsolatomban úgy megbántottak, hogy azóta képtelen vagyok igazán megbízni a férfiakban. Meg talán apám miatt is, nem tudom biztosan. Úgy hülyítettek, hogy nem tudtam arról, hogy én vagyok a második, a tartalék, és mikor kérdőre voltam, nem engem választott. Összetörtem. Azóta is próbálom összerakni magamban a kis darabokat, de nehéz, ha utána mindenkinek csak a szex miatt kellettem. Remélem,  kevésbé érzed nyomorultul magad. Hidd el, nem vagy egyedül, bár az én problémáim jelentéktelenek a tieid mellett. - szipogott halkan, mosolyogva.

Tökéletesen meg tudott érteni, mikor a szerelemről beszéltem. Már tudom miért. Mert ő is szenvedett. Tudja mi az, hogy fájdalom. Ugyan nem úgy, és nem azt érzi, amit én, de megért. Az ő élete nem olyan kilátástalan, mint az enyém. Csak nem bízik. Már én sem tudok, mert apró kis cafatokra szed minden és mindenki, bármit is mondok. Nyilvánvaló, hogy nem fogok meghátrálni és megadni magam. Ha másért nem, a rajongókért csinálnom. Jelenleg ők éltetnek csak és kizárólag.
Álmodozhatom én a tökéletes nyugalomról, de ez már sosem következik be. Talán eladtam magam a médiának, talán nem, ezt nem tudom megmondani. Ha meg is tettem, nem gondoltam végig. Tizenéves kis taknyosként kezdtem és most itt állok, hulla fáradtan és az idegösszeomláshoz közel. Sokszor csak azért megyek olyan közel a rajongóimhoz, mert ők igazán szeretnek és nem tudok megbirkózni azzal a magánnyal, amivel együtt élek. Azt szokták mondani, hogy az igazi művészek mindig szenvednek és sosem olyanok, mint egy közember. Ebben egyet kell értenem. Csak mosolyogni és tettetni, hogy nincs semmi baj, jól vagy. Ez az egyik legnehezebb dolog.


- Jiyong! Én... köszönöm, hogy elmondhattam.

Ez után muszáj volt megölelnem. Valahol sorstársak vagyunk.

- Tudod, Jiyong. - vette fel táskáját- Te egy halandó vagy, tele hibákkal... mégis tökéletes. - ment el mosolyogva.

Sorry, I'm a bad boy (T.O.P.)

Már három hónapja voltál együtt barátoddal, a Big Bang rapperével, Choi Seunghyunnal. Nem mondhatjátok, hogy régóta ismeritek egymást, mert egy közös barátotok buliján ismerkedtetek meg, úgy fél éve. Ez nem egy barátságból kialakult románc lett, bár eleinte azt hitted, csak haverok lesztek. Épp egy csúnya szakítás után akartál kimozdulni, mikor a legjobb barátnőd elrángatott a bulijába. Tabi rögtön megfogott gyönyörű szemeivel és megnyerő személyiségével. Azon nyomban elfelejtetted az előző idiótát, mihelyst beszédbe elegyedtetek. Meg tudott nevettetni és komoly dolgokról is tudtatok beszélni, ami nagyon tetszett neked. Párszor randiztatok és mivel minden tökéletesen alakult, hivatalosan is egy párt alkottok, de ennek már három hónapja. Nemrég összeköltöztetek és minden a legnagyobb rendben. Semmi vitátok nem volt. Minden tökéletes...

Igazából ez kicsit aggasztott is, mert annyira hasonlítottatok, hogy minden felmerülő kérdésben könnyen döntöttetek, hiszen azonos állásponton voltatok. Szuper, hogy nem kaptok össze minden apróságon, de túl jófiú. Nem csinált soha olyat, amiben nem volt biztos, mert nem kockáztatott. Igaz, nem vagytok már tizenévesek, de korántsem öregedtetek ki a szórakozásból, az őrültségekből és az önfeledt bulikból.

- Tabiiiiii! - nyávogtál.
- Igen, édesem?! - nyomott puszit a szádra.
- Nem akarunk csinálni valamit?
- Mire gondolsz? Kimozdulunk, nem?
- Persze, és jól érzem magam a kerti partikon meg a YG-s rendezvényeken, de valami extrábbat is szeretnék.
- Extrábbat? Mint például?

Idegesített az értetlenkedése és igazából nem is bántad, hogy vitát szíthatsz, mert túl nyugis volt már az életetek.

- Elegem van abból, hogy az ötvenévesek cuki, nyugis életét éljük! Szeretnék több kalandot, őrültséget és féktelen szórakozást. Utálom, hogy nem vagyunk olyan hevesek, mint amilyenek lehetnénk. Nekem ennél szenvedélyesebb élet kell. -fakadtál ki, mire Tabi elvonult.

Igazából nem akartad megbántani, de már muszáj volt kiadnod magadból ezt az egészet. Három hónapja gyűlt benned a sok kis apróság. Először nagyon csábító volt, hogy minden olyan tökéletes körülöttetek, de mára már túl sterilnek érezted az egészet, mintha fullasztó burokban lennél, amit egyébként imádsz, mert azzal az emberrel kerültél fogságba, akit a világon a legjobban szeretsz. A kifakadásod után kissé bűntudatod volt, hiszen még sosem említetted Tabinak, hogy neked ez nem elég, így lehetősége sem volt változtatni, mert az apró, romantikus gesztusoknak is nagyon örültél és ki is mutattad tetszésedet.

Úgy egy óra múlva valaki hangosan dörömbölt az ajtón. Nem értetted, ki az, hiszen nem vártál vendéget, Tabi meg nyilván nem fog kopogni, mikor hazamegy. Kicsit idegesen kiáltottál ki az ajtó előtt álló türelmetlen vendégnek, mert nem szűnt a dörömbölés.

- Megyek már! Hallom! - csoszogtál oda- Igen?! - mondtad flegmán, csukott szemmel.

Amint befejezted a kis színjátékodat az idegen eltakarta a szemedet, befogta a szádat és leráncigált a parkolóhoz. Sikítani nem tudtál, de még csak nem is láttad a támadódat. Mikor leértetek, elengedett az idegen, mire kaján mosollyal alsó ajkadra haraptál.

- Ülj fel, édes! - utasított a bőrdzsekis Tabi a motoron.

Nem kellett kétszer mondani, azonnal felpattantál mögé és nem érdekelt merre visz, csak élvezted az utat, a szelet és azt, hogy a szerelmedbe kapaszkodva róttátok az utakat. Fél órás út után megálltatok és lepattantatok a motorról. Egy hegy lábánál voltatok, s izgatottan nézted a túrázókat. Sejtetted, mi fog következni.

- Ezt...miattam...csináltad...? - kérdezted, minden szó után egy puszival meglepve.
- Azt mondtad, nem vagyok elég spontán és őrült. Akkor tessék. Nem mertem az lenni, mert eddig csak nyávogós barátnőim voltak, de tudom, hogy te más vagy.
- Hé! Én minden énedet szeretem. Bármit is teszel, az te vagy és én ezt köszönöm neked. - bújtál hozzá.
- Ugye tudod, hogy még mikor macsó rossz fiús énem kerül az előtérbe, akkor is ugyanúgy szeretlek?
- Persze, Tabi. Én is nagyon szeretlek.

XoXo (Jiyong)

Jiyonggal régóta barátok voltatok és mindenben segítettétek egymást. Akár lelki válságban volt egyikőtök, akár költözésről volt szó, a másik mindig ott volt és támaszt nyújtott. Volt, hogy többet éreztél iránta, mint barátság, de ezt sosem merted bevallani neki, féltél, mit szól majd és a barátsága fontosabb volt számodra.

Most épp a lakásod felújításában segédkezett, amiért nagyon hálás voltál neki. Nem volt annyi pénzed, hogy festőt keress, így rád várd a feladat hogy felfrissítsd a hálószoba falainak komor színeit. Már nagyban festettél, mikor Jiyong talpig fehér ruhában megjelent az ajtódban.

- Szia, cica! - kacsintott.

Bármily meglepő is volt, cicának hívott már nagyon rég óta. Volt egy vicces incidensed egy macskával, amikor kicsit becsiccsentve sikeresen átestél egyen, ezzel felfedve az addig szoknyád alatt rejtőző bájaidat.

- Mijáú! Késtél. Ráadásul fehérben?
- Bocsi, elhúzódott a próba. Amúgy pedig én nem vagyok olyan béna, hogy összefessem magam. - célozgatott rád.
- Igen megtörtént, és? - nyújtottad ki a nyelvedet- Ja és ne legyél olyan biztos, hogy fehér ruhában fogsz kilépni innen.
- Ó igen? Majd meglátjuk. - mosolygott.

Hamar nekikezdtetek a festésnek. Érdekes elképzelésed volt. Az egyszínű falra akartál színes síkidomokat festeni, feldobva ezzel az unalmas szobát.

- Kérsz valamit? -kérdezted.
- Igen, vizet. Lehetőleg 18 celsius fokosat, citromkarikákkal, fél literes pohárban. Ja és ne felejtse el a kék szívószálat sem.
- Igenis, Sir Kwon. - hajoltál meg kuncogva.

Szerettétek húzni egymás agyát és ehhez hasonlókkal ökörködni. Mikor visszamentél a szobába láttad, hogy Ji kész Picasso módjára próbált valami normális alakzatot alkotni több-kevesebb - inkább kevesebb - sikerrel. Minden mozdulat után hátracsapta az ecsetet, így mikor mögé osontál az egész arcodat beterítette a kék festék.

- Nem voltam éhes, köszi. - köpködted a festéket.
- Jaj, ne haragudj, nem volt szándékos. - nevetett hangosan.
- Ja, de jól szórakozol. Akkor gyere, hadd öleljelek meg!

Eszeveszett módon kergetni kezdtétek egymást, mikor végre sarokba szorítottad. egy hatalmas cuppanós puszit nyomtál a nyakára, majd jól összetapogattad a felsőjét.

- Oké, elég szépen letapiztál, szóval most én jövök. - mosolygott elégedetten.

Belemártottad az ecsetedet a piros festékbe és úgy hátráltál.

- Ne gyere közelebb! Vagy összefestékezlek.
- Hű, micsoda fenyegetés. Azt hiszed nem mindegy már nekem? - mutatott felsőjére.
- Jó, de akkor se. - közeledett feléd- Ji! Ne! Hallod?! Ne közelíts! - hátráltál lassan, nevetve.

Már épp futni készültél, mikor megfogta a derekadat és magához húzott. Erre arcba törölted a vöröslő ecsettel.

- Ezt nem kellett volna! -  emelt a magasba.

Végig puszilgatott, ahol csak ért, így minden egyes pontnál felsikantottál, mert a csikis pontjaidnál direkt lassú, finom puszikat nyomott testedre.

- Remek, most már mindenhol festékes lettem. - nevettél.
- Még nem mindenhol. - mondta komolyan.
- Csak rajta, nekem már úgyis mindegy.
- Ennél nagyobb lelkesedést vártam volna.
- Jaj várj. Khm. -köszörülted meg torkodat- Csináld Ji,  te szexi állat! - élted bele magad.
- Emlékezz, hogy te kérted. -mosolyodott el.

Lassan lágy puszikat nyomott orcádra, majd a nyakadra. Nem tudtad türtőztetni magad, így halkan felnyögtél, mikor a nyakadhoz ért ajka. Majd kicsit felpillantott, de még mindig szorosan magához húzott.

- Már végeztél? - suttogtad kicsit kábultan.
- Még nem. - tapadt szádra.

Éhesen falta vöröslő ajkaidat. Először finom volt és óvatos, majd megnyalta ajkadat, mely résnyire kinyílt. Kihasználva az alkalmat bevezette nyelvét szádba és ekkor hevesre és szenvedélyesre váltott. Őrült módon falta ajkaidat és a falhoz tolt. Testetek szorosan egymáshoz simult, Ji keze bejárta az oldaladat és combodat simogatta. Végül nagy nehezen elszakadtatok egymástól.

- Most már igen. - mosolygott lihegve.
- Ez mi volt? - kérdezted lesütött szemekkel.

Felemelte fejedet, hogy szemébe nézhess, s így válaszolt.

- Már régóta meg  akartam tenni, de sosem mertem. Eljött a megfelelő pillanat. Viszont ha te nem...
- Dehogynem. -szakítottad félbe- Fontos vagy és sokszor megfordult már a fejemben, hogy mi lenne ha... Csak féltem.
- De most már nem kell. - ölelt át- Kérdezni szeretnék valamit. Lennél a barátnőm?
- Persze, Ji! Szívesen. - csókoltad meg.
- Ez nagyszerű!

Páróra elteltével végeztetek a festéssel és Ji-nek rohannia kellett átöltözni, mert már így is elkésett a táncpróbáról. Igaz, most nem volt koreográfus, de amit megbeszéltek a fiúkkal, azt mindig betartják. Gyors csókot nyomott ajkadra, majd sietve távozott.

*Próbateremben*

- Jiyong! Csakhogy megjöttél. - ugrott ölébe Riri.
- Köszi, hogy megtisztelsz a jelenléteddel. - mondta cinikusan Taeyang. Mindig ilyen volt, mikor ő volt a főnök a próbákon.
- Mi ez itt a nyakadon? - kuncogott Tabi a kék szájra mutatva.
- Ez? A barátnőm. - mosolygott elégedetten Ji.

Monkey Magic ( Taemin 2. rész)

Meglepően gyorsan elérkezett a másnap és az ebéd után megrövidültek a percek és az órák. Azon kaptad magad, hogy már fél három van, de még sehol nem tartasz. Kutyafuttában letusoltál, felkaptál egy farmert, egy tornacipőt meg egy inget, összefogtad a hajadat és bedobáltad a fontos dolgokat a táskádba. Így röpke negyven perc alatt indulásra készen álltál és fél Szöulon átfutva fél órás késéssel ugyan, de odaértél a vidámparkhoz.

- Késtél. - mosolygott.
- Nem mondod? Csak viccből futottam át a fél városon, hogy ne kelljen olyan sokat várnod. - lihegted.
- Várj egy pillanatot! Addig kifújhatod magad.
A falnak dőltél és próbáltál visszatérni az egyenletes légzéshez, amíg vissza nem tért Taemin.
- Tessék. - nyújtott át egy üveg vizet.
- Köszönöm. - vetted el tőle.
Gyorsan lehúztad a fél litert és nyújtóztál egyet.
- Mehetünk? - mosolyogtál.
- Te aztán jó kondiban vagy. Még egy ilyen fitt lányt sem láttam.
- Nincs mindig időm mozogni, de sokszor fárasztóbb az állatkert, mint egy kiadós edzés.
- Meg is látszik. Csodás alakod van.
- Köszi. De elég a fecsegésből. Gyere! - futottál oda az egyik hullámvasúthoz- Tádáááááá!
- Ezt te sem gondoltad komolyan.
- Dehogynem. Nagyon jó lesz! Ne parázz már.
- Én? Nem félek, inkább rád akartam tekintettel lenni, de ha ez neked semmi, akkor hajrá! - mosolygott zavartan.

Beálltatok a sorba és minél közelebb értetek a kocsikhoz, Taemin annál idegesebb lett. Nem tudtad, mitévő legyél, mert mi van, ha nem csak a puszta félelem vezérli. Lábujjhegyre álltál és odasúgtál neki valamit.
- Ne parázz, ez csak egy játék. Utána te választasz.
Csak mosolygott.
Felültetek rá és látszólag mindketten remekül szórakoztatok. Mikor kiszálltatok, szédültetek kicsit és magadról nem tudva nekiütköztél Taeminnek.

- Jaj, ne haragudj!
- Semmi baj. -fogott meg.
- Egyébként... miért féltél?
- Nem féltem.
- Na!
- Jó oké. Azért, mert kiskoromban majdnem kiestem egy régi fajta hullámvasútból és azóta nem ültem fel ilyenekre. Amúgy pedig semmitől nem vagyok rosszul és a legdurvábbakat szeretem.
- Ez.. komoly? - kérdezted elhaló hangon.
- Persze! Miért? Csak nem ijedtél meg?
- Öhm. Nem.
- Akkor jó, mert én választok. És erre ülünk fel! - mutatott egy fejtetőre álló hajóra.

Megragadta a kezedet és odavonszolt. Tényleg vonszolt, mivel semmi kedved nem volt felülni az ilyenekre. Igazából nem rajongtál az efféle életveszélyes játékokért, meg a vidámparkért sem, de mivel megígérted neki, hogy ő választhat, muszáj volt felülnöd rá.
Beszálltatok a hajóba, ahol nem voltak elkülönített ülések, csak egy hosszabb pad, ahol két-három ember fért el. A biztonságot laza, vékony kis övek és a hajó tetején lévő fémrácsok biztosították. A kapaszkodás lehetősége számodra nem volt egyszerű, mert nem voltak elég hosszúak a karjaid ahhoz, hogy teljesen meg tudd fogni a rudat.

- Tuti, hogy nem veszélyes ez? - kérdezted félénken.
- Nem, de épp ez a lényeg. - mosolygott.
- Akkor remélem tudod, hogy most miattad teszem kockára az életemet.
- Hidd el, hálás vagyok érte.

Elindult a hajó és már az első mozdulatnál rosszul érezted magad. Még nem adtál ki hangokat, inkább összeszorított fogakkal tűrtél, miközben minden erőddel próbáltál kapaszkodni. Mikor fejtetőre állt a játék, kicsúszott a kezedből a kapaszkodó, így védtelennek érezted magad. Elkezdtél sikítani és kiabálni, mire Taemin megfogott és szorosan magához húzott. Egyik kezével kapaszkodott, míg a másikkal téged szorított. Te meg majd' összeroppantottad szegényt, úgy fogtad a derekát. Csukott szemmel vártad, hogy végre véget érjen a kör, és kiszállhass az ördögi játékból.
Mikor tudatosult benned, hogy megállt a hajó, kipattantak a szemeid és futni kezdtél egészen az éttermekig. Ott kértél egy kis csemegeuborkát és azt kezdted majszolgatni. Már majdnem végeztél, mikor Taemin végre utolért.

- Hé! Minden rendben? - kopogtatta meg a válladat.
- Perfe. - nyelted le a falatot- persze.
- Te meg mit csinálsz? - nevette el magát.
- Uborkát eszem. - pirultál el.
- Azt látom, de miért?
- Ha ideges vagyok vagy félek, mindig uborkát eszem.
- Ez aranyos. - mosolygott angyalian- De ugye nincs semmi baj?
- Nincs, csak nagyon féltem és köszönöm.
- Természetes. Szeretnéd, ha inkább hazamennénk?
- Nem, dehogy! Ha már itt vagyunk, nem akarom elrontani a szórakozásodat.
- Itt most én engesztellek ki téged, szóval azt tesszük, amit szeretnél.
- Dodzsem? - vigyorogtál?
- Legyen!

Odasétáltatok a dodzsemhez, s közben rengeteg mindent megtudtatok egymásról.

- Akkor hajrá!
- Sok sikert! Remélem nem ütlek ki. - kiáltottad nevetve.
- Hogy mit csinálsz?
- Nincs jogsim! - vigyorogtál.

Hatalmas nevetések és ütközések közepette hamar lejárt az idő, így újabb és újabb köröket tettetek. Ezek után már hamar eltelt a nap és mind a ketten remekül szórakoztatok. A nap végén Taemin igazi úriemberhez vagy csak jó haverhoz méltón hazakísért.

- Jól éreztem magam, köszönöm. - pillantottál rá hatalmas szemekkel egy bájos mosoly kíséretében.
- Mesés a mosolyod. Imádom. - vigyorodott el.
- Köszönöm, kedves vagy.
- Akkor megyek, remélem kiengeszteltelek.
- Várj! Tényleg csak ezt akartad?
- Igen, csak ezt.
- Rendben, akkor...
- Miért, mire számítottál? - szakított félbe.
- Semmire, csak gondoltam megkérdezem. De mivel valószínűleg soha többet nem látjuk egymást...- léptél közel hozzá- lényegtelen, hogy mit teszek most. - suttogtad ajkainál, majd megcsókoltad.

Először meglepődött, majd visszacsókolt és szenvedélyes csatába kezdtek ajkaitok, majd nyelveitek is. Hosszú percek után elszakadtatok egymástól, s azzal a lendülettel mentél volna be az ajtón, mikor visszarántott.

- Mit művelsz?
- Elmegyek.
- Nem, úgy értem miből gondoltad, hogy nem látjuk többet egymást?
- Érzem. Tudom, nem esett róla szó, de mindketten tudjuk, hogy az idoloknak nincs magánéletük és én csak egy kaland lennék neked, amit nem akarok. Ezzel rövidre zártam a dolgot és mindenféle fájdalom nélkül vége annak, ami még el sem kezdődött.

A kis monológod után rögtön befutottál a lakásodba, meg sem vártad, hogy bármit is reagáljon. Amint beértél a szobádba ledobáltad a cuccaidat a földre és az ablakhoz siettél. Még láttad Taemint, amint lefagyva áll ugyanazon a helyen, ahol eddig. Nem tudta még feldolgozni vagy megérteni, amit mondtál neki, így inkább leült a lépcsőre és gondolkozott kicsit. Pár perccel később felállt és valószínűleg haza ment.

Másnap nyúzottan és rossz kedvvel mentél be dolgozni. Ilyen sem igen történt még veled. Alig vártad, hogy elmondhasd a legjobb barátnődnek, Lia-nak és persze Bobbynak a történteket. Épp az ebédszünetedet töltötted a Bobby ketrecéhez közeli padon, mikor egy mosolygós Taemint láttál közelíteni feléd.

- Mit keresel itt? - értetlenkedtél.
- Bebizonyítom, hogy nincs igazad. - lépett közelebb hozzád.
- Miben?
- Semmiben. -fogta meg a derekadat- Itt már elkezdődött valami...-húzott közelebb magához-  és az életemet én irányítom, bármennyire is fáj ez a médiának. - mosolygott, majd egy csókot lehelt édes ajkaidra.
- Megláthatnak. - toltad el magadtól.
- Ennyire nem akarod? Akkor igazán sajnálom. - ment el.
- Ne, várj! Nem erről van szó. Én csak félek.
- Mitől?
- Attól, hogy átversz. Már megtörtént és nem akarom megint átélni.
- Ígérem, nem foglak. Vigyázok majd rád.
- Remélem is. - ugrottál rá egy csók kíséretében.

Monkey Magic ( Taemin 1. rész)

Egy hatalmas állatkertben dolgoztál, Szöul szívében. Nagyon szeretted ezt a munkát, imádtál gondoskodni az állatokról és a közelükben lenni, látni, ahogyan felnőnek. Mintha a gyerekeid lettek volna. Csak emlősökkel volt közeli kapcsolatod. Főleg mongúzokkal, koalákkal és a kedvenceiddel, a majmokkal. Nagyon jól elszórakoztattak, hiszen ők voltak a legemberibbek az egész területen. Sokszor jobban kijöttél velük, mint az emberekkel. Persze nem őrültél meg, csak sokszor jól jött, ha megértő társaságban voltál, ahol jó a hallgatóság. Nyilván, ha nem is értenek veled egyet az állatok, akkor sem állnak le veled vitázni, sőt, azt sem értik, hogy mit magyarázol nekik, de mégis úgy vetted észre, hogy annyira szoros kötődés alakult ki köztetek, hogy kiöntheted nekik a szívedet.
Egyik nap épp a koaláknál jártál, mikor egy zajos fiúcsapat tévedt a környékre. Nem zavart, hiszen azért jöttek, hogy jól érezzék magukat. Megetetted Mira-t az újszülött kisállatot, majd tovább indultál a majmok irányába. Mikor odaértél, láttad, hogy Bobby, a bőgőmajom nagyon zaklatott lett és idegesen rohangált fel-alá a ketrecében. Odasiettél, hogy megnézd, mi az oka a felháborodásának. Ismét megpillantottad a fiúcsapatot, akik az imént még a koaláknál jártak. Nem elég, hogy zajosak voltak, az egyik idióta utánozta Bobby-t és incselkedett vele. Alapesetben az utánozás nem is lett volna gond, de az, hogy banánt evett és közben pont annyira nyújtotta a kezét, hogy Bobby ne érje el, na az már kivert a biztosítékot. Odamentél a rendet bontó fiúhoz. A haja lágyan arcába lógott, szeme mosolygós, arcán angyali vigyor. Fél fejjel magasabb volt, mint te, épp ezért viccesen nézett ki, mikor az idegességtől vöröslő fejjel majdhogynem üvölteni kezdtél vele.

- Mégis mit képzelsz magadról? - mondtad idegesen.
- Neked is szia, szép lány.
- Hagyjuk ezt! Nem tanultál meg olvasni, vagy csak szimplán egy barom vagy?
- Hogy mondtad?
- Jól hallottad. Ki van írva hatalmas betűkkel, hogy az állatokat tilos etetni.
- Nem is etettem. Itt van a kezemben a banán.
- És az eszedbe sem jutott, hogy mennyire felzaklattad ezzel, hogy itt szórakozol vele? Bobby is egy érző lény és megérdemli a tiszteletet.
- Ahogyan én is, de látom ezt nem kaptam meg tőled. Jobb lesz, ha szólsz a főnöködnek. Beszélni szeretnék vele erről az incidensről.
- Ez az! Mondd meg neki Taemin! - veregették vállba a többiek.
- Akkor szedd a lábad! - vágtad oda.
- Még ezek után sem veszel vissza?
- Miért tenném? Ha úgyis ki akarsz rúgatni, legalább legyen rá okod. Nem fogok megalázkodni, mert a főnökömhöz rohansz, ezt elhiheted.
- Bátor vagy csajszi. - nevetett.
- Inkább makacs és őszinte. - mosolyodtál el.

Valóban féltetted az állásodat. Imádtál állatkerti dolgozó lenni, minden munkát szívesen végeztél, még azt is, ami másnak derogált volna. Szabadnapjaidat is szívesen töltötted bent a ketrec másik oldalán állva, vagy egy padon ülve és olvasgatva. A főnököd szigorú volt, és megkövetelte, hogy mindenki betartsa az előírásokat és a szabályokat, valamint, hogy tiszteletben tartsa az ő véleményét és a látogatók kívánságát. Az egyik fontos kikötése az volt, hogy még ha rendre is kell inteni a figyelmetleneket, akkor is csak illedelmesen és udvariasan tegyétek meg. Na itt volt a probléma.

- Szia _____! Mi járatban? És ő kicsoda? - kérdezte a főnököm, Yun.
- Ő itt ...
- Lee Taemin. Jó napot! - hajolt meg illedelmesen.
- Yun Park. -hajolt meg ő is- Minek köszönhetem a látogatását?
- Kisebb probléma merült fel az alkalmazottja között és köztem.
- Probléma? Miféle probléma? Kérem, üljön le.
- Köszönöm. Először is szeretném leszögezni, hogy ezzel nem bajba sodorni szeretném a hölgyet, csupán az észrevételemet szeretném megosztani.
- Csak nyugodtan, hallgatom.
- Szóval barátaimmal érkeztem az állatkertbe, hogy kikapcsolódjunk. Kicsit viccelődtünk a majmok ketrecénél, mire ______ idegesen kiabálni kezdett arra hivatkozva, hogy nem megfelelő a viselkedésem. Természetesen megértettem és tudomásul is vettem, de mivel goromba volt, így leálltam vele veszekedni. Több sértés is elhangzott az irányomba. Véleményem szerint, erre jobban oda kéne figyelniük, hiszen sok látogató téved erre és nem hiszem, hogy ez jót tesz az állatkert hírnevének.
- Köszönöm, hogy jelezte észrevételét, ígérem intézkedem.
- Köszönöm. Akkor én most megyek is. Viszont látásra!
- Mégis mit képzeltél? _______ tudod, hogy nem teheted azt, ami szerinted helyes.
- Sajnálom Yun. Elszaladt velem a ló, de pont Bobby-ról volt szó, és tudod, ő nagyon fontos számomra. Mintha a kisfiam lenne.
- Tudom, épp ezért úszod meg egy fegyelmivel és ezért nem repülsz azonnal. Legközelebb számolj el tízig, mielőtt cselekedsz, mert nem lesz jó vége.
- Értettem Yun. - hajoltál meg.

Miközben visszamentél Bobbyhoz mérgelődtél kicsit, de érezted, hogy valaki a nyomodban van. Megfordultál, de nem láttál senkit, így hát gyorsabbra vetted a tempót, így hamar megérkeztél a majmokhoz.

- Szia Bobby! Képzeld, hülyeséget csináltam, de csak téged védtelek. Megérte. Nem engedem, hogy bántsanak. Itt nem az van, amit a felfújt hólyagok gondolnak, hanem vannak szabályok. Nem bánom, hogy fegyelmit kaptam, legalább jól beolvastam a srácnak. - mondtad, majd kezedet az övéhez tetted.

Kicsit álltatok ott, de megint az volt az érzésed, hogy valaki a közeledben van. Nem igazán érdekelt, hiszen rengetegen jártak erre, de azért kissé frusztrált a dolog.

- Ugye nem kerültél nagy bajba? - érintette meg valaki a válladat, mire felugrottál.
- Nem, de ezt ne csináld többet. Sőt, igazából ne is lássalak többet.
- Ne már! Sajnálom, én is barom voltam. Nem kellett volna rögtön a főnöködhöz rohanni.
- Te is? Jó figyelj, inkább meg sem szólalok, mert baj lesz. Nem akarom, hogy kirúgass.
- Kérlek! Nem tehetném jóvá?
- Ezt eltaláltad. Nincs szükségem több bajra. Jobb, ha nem beszélünk. Szia!
- Remélem tudod, hogy ha most el is megyek, jóvá fogom tenni, és te meg fogsz bocsátani. - ment el mosolyogva.

Ugyan, mit akar még tenni? Már mindent megtett, amit tudott. Abban pedig biztos voltál, hogy sosem lesztek se barátok, se haverok, de még csak jó ismerősök se. Akkor meg nem teljesen mindegy neki, hogy haragszol-e vagy sem?
Nem is foglalkoztál vele sokáig inkább dolgoztál. Este fáradtan estél haza. Gyorsan rendeltél valami kaját, ami meg is jött, pont mikorra végeztél a tusolással. A vacsora után gyorsan sikerült elaludnod.
Másnap reggel korán keltél és hatalmas vigyorral indultál az állatkertbe. Jól teltek a napjaid így, hogy imádtad a munkádat. Barátod ugyan nem volt, de a munkatársaiddal remekül kijöttél, volt, akit barátodnak mondhattál.

Mikor beértél a munkahelyedre a főnököd azonnal behívatott. Átadott agy borítékot, amit tegnap hagyott ott neked valaki, de csak ma adhatta át az üzenetet.
,,Sajnálom a történteket, de tényleg szeretném jóvá tenni. Két órakor a majmoknál várlak. Remélem nem megyek majd hiába. Taemin "
Nem igazán értetted, hogy mit akar ezzel, így nem is foglalkoztál vele. Mindent csináltál a megszokott kerékvágásban. Délután három óra volt már, épp Mira-val foglalkoztál, mikor valaki megkopogtatta a válladat.

- Szia!
- Mit keresel itt?
- Megkaptad a levelet, nem?
- De igen. Csak nem különösebben érdekelt.
- Sejtettem, hogy így viszonyulsz majd hozzám, de addig nem hagylak, amíg egyszer el nem jössz velem valahova, hogy rendbe hozzam.
- Sehogy sem menekülhetek, igaz? - mosolyodtál el.
- Egy mosoly! Úr isten egy mosoly. El sem hiszem. Ez durvább, mint a harmadik világháború. - vigyorgott- Nem, sajnos nem menekülhetsz.
- Akkor kénytelen leszek igent mondani?
- Olyasmi.
- És mit szeretnél, mivel fogsz kiengesztelni?
- Vidámpark?
- Ez most komoly?
- Persze. Mikor végzel holnap?
- Nem dolgozom.
- Szuper, akkor háromkor a vidámparknál. Nemleges válasz nincs.
- Hát, akkor legyen.
- Helyes. Akkor holnap. - mosolygott önelégülten.

Ezzel a kis akciójával jobbá tette a napodat. Már nem is haragudtál igazán, de jobbnak láttad, ha teper kicsit. Ha komolyan sajnálja a dolgot, akkor meg fogja tenni, amit elvársz tőle. Nem akartad se kifosztani, se átverni csak egy kicsit megleckéztetni. És hogy mi lesz a vidámparkban? A kedvedtől függ.

A short journey (Ryeowook)

Épp egy fontos megbízást kaptam. A SM Entertainment azt szeretné, ha én írnám meg az új, bulizós számot, ahol a srácokkal szívtiprót játszunk. Az addig rendben van, hogy írtam már dalokat, na de az mégis csak sok, hogy egy adott témáról kell írnom, mikor teljesen szét vagyok csúszva az utóbbi időben. Nemrég végeztem az egyetemen és pihenésre lenne szükségem. De a munka az munka. Már csak ihletet kéne merítenem valamiből.
Épp Japánban volt a banda, így utam ez egyik legnépszerűbb szórakozóhely felé vitt, de most egyedül. Körülnéztem, hogy hogyan is buliznak a buli lelkei, hátha támad valami ötletem, de nem így lett. Sokkal egyszerűbbnek tűnt összedobni egy kis slágerdalt, mint gondoltam. Le volt fáradva az agyam és semmire nem tudtam koncentrálni, csak a zene folyamatos basszusára, amely minden ütéssel egyre közelebb sodort a fejfájás állapotához. A sok tanulás miatt teljesen elszoktam a buliktól. Olyan lehettem, mint valami rovarirtóval lefújt légy; össze-vissza keringtem a klubban. Láttam pár ismerős arcot, de nem akartam odamenni, most a dalra akartam koncentrálni.
Sokan odajöttek hozzám egy autogramért, vagy, hogy elcsábítsák a „nagy Kim Ryeowook-ot”. Ebben csak egy dolog hibádzik, hogy én nem vagyok vevő az ilyenekre. Egy idő után arra jutottam, hogy egyszerűbb lesz, ha jól érzem magam és lesz, ami lesz, majd írok valamit. Amint ezt eldöntöttem, már ittam is a feleseket, hogy hamar jó hangulatba kerüljek. Megláttam egy gyönyörű lányt, aki remekül érezte magát egyedül. Nekem viszont egyáltalán nem tetszett, hogy egy ilyen szépség egyedül vetette magát az éjszakába.
- Szia, szépségem! Jössz táncolni? – mondtam mézes-mázosan.
- Remek, egy újabb idióta. – hangzott a válasz nekem háttal.
Kettős érzésem volt ezzel a lekezelő stílussal kapcsolatban. Egyrészt sértette a büszkeségemet, hogy rám se nézett és lekoptatott, másrészt viszont érdekes volt, hogy játszotta az elérhetetlent.
- Nem játszunk ilyet. – álltam vele szeme- Ha le akarsz koptatni, legalább a szemembe mondd, hogy kopjak le.
- Akkor mondom még egyszer, máshogy. Nem érdekelsz. Köszi! – nézett oldalra.
- Még mindig nem néztél rám. Mondd a szemembe, hogy egy táncot sem adsz nekem. – csöndben állt, mire felemeltem állát, hogy a szemembe nézzen - Most mondd!
- Figyelj, én…- elhallgatott egy időre- nem tehetem.
- Látom rájöttél, hogy kivel is állsz szemben. – kuncogtam- Miért ne tehetnéd?
- Nekem barátom van.
- Ha olyan fontos lennél neki, most vele lennél itt és nem kéne egyedül buliznod.
- Nem értheted. Fontos ember, sokat utazik. De miért is mondom én ezt el neked?
- Mert tudod, hogy igazam van, mégis próbálsz meggyőzni. – vigyorogtam elégedetten.
- Nem érdekelsz. Jobb lesz, ha most békén hagysz. – viharzott el.
Rendben. Akkor játszunk így. Nem leszek erőszakos, viszont még beszélni akarok vele és látnom kell.
- Hé! Sajnálom. Nem tudom, mi van köztetek, de…
- Már megint te? Jobb lenne, ha nem keresnél.
- Tényleg sajnálom, nem akartam bunkó lenni.
- Felejtsük el.
- Mi lenne, ha elölről kezdenénk?
- Muszáj ezt?
- Igen, szeretném. Szóval…szia!
- Szia, _____ vagyok.
- Örülök. Táncolunk?
- Nem értem, miért akarsz annyira táncolni, de oké, legyen.
Egy lassú, simulós tánc után egy gyorsabb következett. Pár végigtáncolt szám után leültünk kicsit pihenni és iszogattunk. Kimentünk a teraszra, hogy friss levegőt szívjunk és lehűljünk kicsit.
- Meg kell kérdeznem, mi van a barátoddal?
- Biztosan tudni akarod? – nézett rám hatalmas szemekkel.
- Igen, de csak ha képes vagy elmondani.
- Elmondom, de most jól figyelj. – fordult felém, majd megcsókolt.
Először még csak egy lágy, finom csók volt, majd mikor észhez tértem, megharaptam kicsit alsó ajkát, mire résnyire nyílt szájába bevezettem a nyelvemet. Forró, vad csókot váltottunk, majd szép lassan elszakadtunk egymástól.
- Ezt most mire véljem? – kérdeztem.
- Talán nem volt jó? – mosolygott.
- Dehogynem, de a barátod?!
- Nincs barátom, az csak a fedőszöveg volt. – vigyorgott önelégülten.
- Ez azt jelenti, hogy szabad a pálya? – bólintott- Akkor miénk ez az éjszaka.
Nyakát kezdtem el csókolgatni, szívogatni, miközben oldalát és derekát simogattam. Ő finoman a fülemet harapdálta, majd ismét egy szenvedélyes csókkal lettünk egyek. Felhívott a lakására és egy fantasztikus éjszakát töltöttünk együtt. Ilyen csajjal még nem volt dolgom, az egyszer biztos. Egy igazi kis dög.
Reggel, mikor felkeltem, nem akartam szó nélkül lelépni, ő annál többet érdemelt. Vittem be neki narancslevet és megvártam, amíg fölkel. Pontosabban addig simogatta a gyönyörű arcát, ameddig ki nem nyitotta a szemét.
- Jó reggelt, _______.
- Neked is. Mennyi az idő?
- Tíz óra és nekem sajnos mennem kell, de meg akartam várni, amíg felkelsz.
- Te vagy az egyetlen, aki ezt megteszi egy lánnyal, remélem, tudod. – mosolygott két ásítás között.
- Most már tudom. Sajnos hamarosan vissza kell mennem Szöulba. Még egy hetet maradok Japánban, de utána utazunk.
- Értem…- komorodott el hangja.
- Viszont ha lehet, szeretnélek még jobban megismerni. Nekem nem csak egy kaland voltál, mert te annál többet érsz. – leheltem csókot mézízű ajkaira.
- Én benne vagyok, de mi lesz aztán?
- Aztán talán vége, talán nem. De ha ismét Japánba jövök, első dolgom lesz felkeresni.
- Rendben. Ennek örülök. – bújt hozzám.
- Most viszont tényleg rohannom kell. – törtem meg a csendet- Add meg a számod és felhívlak még ma, rendben?
- Itt a névjegyem, majd hívj, ha van időd meg még aktuális leszek neked. – hajtotta le fejét.
- Mondtam már, nekem te több és érdekesebb vagy, mint egy egyéjszakás kaland. – csókoltam meg, majd elmentem.